cover

Iparági megoldásaink

Iparági megoldásaink

Finance

A pénzügyi vállalatoknak hatékonyan kell működniük

A szektorban érvényesülő vállalatok számára, legyen szó úgy pénzügyi termék, mint szolgáltatáscsomag bevezetéséről, esetleg kampányok megtervezéséről, elengedhetetlen a hatékony, célirányos működés. Amennyiben a belső és külső folyamatok darabosak, döcögősek, feleslegesen használják a vállalat erőforrásait, a cég súlyos hátrányba kerülhet versenytársaival szemben. A pénzügyi területen mozgó vállalkozásoknak egyszerűen szükségük van a rendszereik optimalizálására, hiszen így tudják növelni az üzleti hatékonyságot, illetve csökkenteni az általános és járulékos költségeket.

A Mortoff, a pénzügy piacán dolgozó vállalatok számára kínál olyan tanácsadói és informatikai (IT) szolgáltatást, ami effektíven és eredményesen reagál olyan feladatokra, mint

  • a meglévő Ügyfelek megtartása, újak megszerzése,
  • költségérzékeny, ugyanakkor hatékony termékek és folyamatok kidolgozása,
  • IT támogatási háttér kialakítása.

Megoldásaink a pénzügyi szektor számára

A Mortoff tökéletesen érti és látja a pénzügyi szektort érintő feladatokat és kihívásokat. Az ebből az üzleti környezetből érkező ügyfeleink számára specifikusan kidolgozott, személyre, vállalatra szabott egyedi megoldásokat biztosítunk mind a front office, mind a back office tekintetében. Kérésre mindenre kiterjedően, átfogóan elemezzük a vállalat működését, majd javaslatokat teszünk az optimalizálásra. A mélyebb analízisekkel nem csupán finomhangolhatók a belső és külső folyamatok, de új szolgáltatások és üzleti lehetőségek is felfedezhetők.

tanácsadás mellett egyedi stratégiákkal teszteljük a már működő rendszereket, újakat tervezünk meg és építünk ki. Emellett cégünk otthonosan mozog az alkalmazásfejlesztésben is. Jól képzett, több éves tapasztalattal rendelkező tanácsadó, szoftverfejlesztő és tesztelő kollégáink az igényeken túlmutató megoldásokat javasolnak minden felmerülő problémára. Kérjük, tekintse meg szolgáltatásainkat, illetve referenciáinkat.

Industry

A növekvő piaci kihívások miatt egyre fontosabb az optimalizálásra is fókuszálni

A termelővállalatok – csak úgy, mint a pénzügyi szektor – még érzik a legutóbbi válság gazdasági súlyát. A folyamatosan felbukkanó új szereplők pedig további nyomást generálnak, ami a verseny roppant kiélezettségéhez vezet. Az ezen a területen tevékenykedő vállalatoknak ma elsődleges célja kell, hogy legyen az egyszerre költséghatékony, ám minőségi működés biztosítása. Ez elsősorban egy olyan vállalatszervezési és vállalatirányítási módszerrel érhető el, amely célirányosan arra törekszik, hogy a termékek előállítása minél gazdaságosabban történjen meg.  

Abban az esetben, ha Ön szeretné a fentiekben leírt módszerekkel optimalizálni a vállalat működését, a Mortoff megfelelő partner lehet ebben a projektben. Cégünk számos, a termelői iparágra szakosodott, magasan képzett, gyakorlati tapasztalattal rendelkező kolléga munkájával biztosítja a vállalat számára 

  • a legjobb üzleti megoldások bevezetését,
  • a hatékony és versenyképes működés kialakítását,
  • az igényeknek megfelelő szoftverek fejlesztését, tesztelését és bevezetését.

Szoftverfejlesztés és annak támogatása

Ma már a területen dolgozó vállalatok nem működhetnek hatékonyan releváns szoftverek használata nélkül. Ezek a rendszerek már nem csak a gyártási folyamatban töltenek be nagy szerepet, hanem az elkészült termék használatában, valamint a különálló, vagy hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokban is. A Mortoff mind a beágyazott, mind a kész termék mellé adott szoftverek fejlesztésében és tesztelésében is hatékony partnernek bizonyult. Cégünk a szakértői kompetenciáival nemcsak, hogy makulátlan terméket képes előállítani, de megkülönböztető erővel is rendelkezik a piaci verseny mezőnyén.

Enterprise

Hatékonyságnövelés a Nagyvállalati szegmensben is

Az Enterprise piac területén is jelentős tapasztalattal tudjuk segíteni a cégeket a folyamatosan változó kihívásokkal szemben.

Innováció, gyors alkalmazkodás és optimalizált működés a hatékonyság kulcsa

Egy szolgáltató céget tekintve a rendkívül felgyorsult piacok által generált igények és a hatékony működés szüksége komplex megoldásokat kíván.

Cégünk jól képzett tanácsadófejlesztő és tesztelő szakemberei igyekeznek feltárni a vállalat működésének gyenge, vagy kevésbé jól működő pontjait, majd közösen egyeztetve az ügyféllel, javaslatot tesznek a megoldásra. Több éves tapasztalati tőke és szakértelem eredményezte kompetenciáink lehetővé teszik, hogy roppant hatékonyan reagáljunk olyan szembejövő feladatokra, mint:

  • az új ügyfelek megszerzése és a meglévők megtartása,
  • a vállalaton belüli erőforrás- és folyamathiányosságok megoldásának hatékonyabbá tétele,
  • új üzleti területek, szolgáltatások kialakítása, a meglévők bővítése.

Cégünk nem csak tanácsot ad, szükség esetén személyre szabott, specifikus alkalmazásokat fejleszt, új üzleti területeket tár fel, illetve segít a technológiai kivitelezésben is. Kérjük, tekintse meg szolgáltatásaink kínálatát és referenciáinkat. 

A telekommunikáció kihívásaiban is otthon vagyunk

A telekommunikációs és média szektorok roppant gyors ütemben fejlődő és folyamatosan változó területek, amelyek a piacon tevékenykedő vállalatoktól megkövetelik az optimalizált cégműködést. A két szegmensben kialakult többszereplős verseny olyannyira telített, hogy a szolgáltatók számára szinte nélkülözhetetlen a hatékony működés, hiszen az ügyfelek amellett a név, márka mellett teszik majd le a voksukat, amelyik tapasztalhatóan minden tekintetben a legstabilabb lábakon áll. Tehát lényegében a versenyképesség múlik azon, hogy a vállalat belső és külső folyamatai mennyire gördülékenyek, mennyire hatékony a működésük.

A Mortoff olyan cégekkel dolgozott már együtt, mint a Centrál Médiacsoport, a Magyar Telekom vagy a Telenor.

Széles tapasztalat az energetika szektorban

Az energetika korábban egy tradicionális iparágnak volt tekinthető, amely az utóbbi években komoly változásokon ment keresztül. Az adatalapú technológiai fejlődés, a folyamatos innováció, a karbonsemlegességre való törekvés és a személyre szabott energiatermelési modellek terjedése átalakították az ágazat működését. A változó iparági környezet komoly kihívások elé állította még a jól optimalizált folyamatokkal rendelkező cégeket is, melynek eredményeként a szolgáltatók számára kiemelten fontossá váltak az olyan tényezők, mint az ügyfél-elégedettség növelése, az adatokhoz történő hatékony hozzáférés, illetve az értékesítési folyamatok korszerű támogatása.

Cégünk energetikai iparágban jártas tanácsadó, fejlesztő és tesztelő szakemberei segíthetnek a vállalat belső folyamatainak vizsgálatában, az ezekhez illeszkedő, és hatékony támogatást nyújtó informatikai rendszer kialakításában, amely elősegíti:

  • az ügyfél-elégedettség növelését, meglévő ügyfelek megtartását, illetve új ügyfelek megszerzését,
  • a vállalat belső folyamatainak, illetve erőforrásainak hatékonyabb optimalizálását,
  • a döntéshozás hatékonyságának növelését, a releváns és könnyen hozzáférhető információk által.

Cégünk olyan jelentős piaci szereplőket segített már, mint a MOL, az E2 vagy az ELMŰ.

0
Munkatárs
0+
Év tapasztalat
0+
Projekt
0+
Elégedett ügyfél
0
Iroda

Elérhetőségeink

Kérdése van? Munkatársaink rendelkezésére állnak!

Kollégáinkkal az alábbi elérhetőségeken veheti fel a kapcsolatot:

Küldjön üzenetet!
A kérdéseit vagy észrevételeit e-mailben is elküldheti. Kollégáink az Ön által megadott e-mail címre válaszolnak, így kérjük ellenőrizze a megadott e-mail cím helyességét! Arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb válaszoljunk. Köszönjük a türelmét!
Közel 50 epizód tanulságai – Beke Zoltán, Mortoff
Közel 50 epizód tanulságai – Beke Zoltán, Mortoff

Az utóbbi közel 50 epizódunkban nagyon sok gyártóval, szolgáltatóval és kutató szakemberrel készítettünk interjút. Ha mindig is akartad tudni, MIÉRT csináljuk ezt, akkor a mostani epizódot Neked készítettük!

Meghallgatom
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.