Ügyfelünk egy pályázati forrásból finanszírozott kutatás-fejlesztési projektet indított, melynek célja, hogy a fejsérülésekkel kórházba kerülő páciensek kezelésére, illetve vizsgálataira javaslatot tevő orvosi protokollt teszteljék / fejlesszék.
A Mortoff a Megrendelő felkérérésére egy olyan web alkalmazás fejlesztésébe kezdett, amely képes a fent megfogalmazott adatgyűjtés végrehajtására, könnyen átlátható, letisztult felületeken keresztül. Az adatbevitel során különleges figyelmet fordítva az adatok historikusan történő tárolására és a „drools”-ban implementált orvosi szabályrendszer ajánlásainak tárolására, valamint módosításainak követésére.
Megrendelő elsődleges célja a „TBI adatgyűjtés” projekt megvalósításával az, hogy adatokat és tapasztalatokat gyűjtsön az jelenleg is érvényben lévő fejsérülésekre vonatkozó orvosi protokoll implementációjának helyességével kapcsolatban. Az adatgyűjtés megvalósítását célozza meg a projekt egy könnyen átlátható, letisztult felülettel, illetve egy az orvosi protokollt leíró szabályrendszer által javaslatokat tevő modullal.
Munkatársaink a következő területeken rendelkeznek tapasztalattal:
- Szoftverfejlesztés (.NET, Java, beágyazott fejlesztés, Big data, frontend fejlesztés)
- Szoftvertesztelés (manuális tesztelés, tesztautomatizálás, tesztmenedzsment);
- Tanácsadás (projektmenedzsment, üzleti elemzés, üzleti intelligencia, adattárház fejlesztés, adatvizualizáció).
- Azokról a szakterületekről, melyekben jártasak vagyunk, a „Szolgáltatásaink” és „Megoldásaink”menüpont alatt tájékozódhat bővebben.