A járvány miatt bekövetkezett változások komoly gondot okoznak mind a tanulóknak, mind a pedagógusoknak, hiszen eddig nem alkalmazott módszerekkel kell megoldani az oktatást.
Az ő segítésükre alakult meg az AMANOBA, egy informatikai szakemberekből, tanárokból és önkéntesekből szerveződött tenni akaró közösség, akik többféle módon támogatják a tanárokat, gyerekeket és szülőket. A cél, hogy a digitális átállás minél gördülékenyebb legyen és a felmerülő technikai problémákra szakértői segítséget kaphassanak az érintettek.
A részletekről kolléganőnket, Gulyás Zsuzsannát kérdeztük, aki aktívan részt vesz a programban.

Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a kezdeményezéshez és milyen feladatokat látsz el?

A Mortoff jelentkezett, hogy segíteni szeretne. Az egyesület a projekt management munkában kért segítséget, a management pedig rám gondolt és megkeresett engem. Egy percet sem gondolkodtam, elvállaltam. Már a járvány előtt egy-két héttel elkezdett foglalkoztatni az a kérdés, hogy fel van-e rá készülve a magyar oktatási rendszer, hogy átálljon a digitális távoktatásra. Akkor még azt gondoltam, a legnagyobb kihívás és a legkritikusabb pont a hátrányos helyzetű diákok tanítása lesz, de aztán elkezdtem körüljárni a témát, és világossá vált számomra, hogy az alapok is erős támogatásra szorulnak. Ahol vannak eszközök, ott sem lehet fenntartani a gyerekek figyelmét, motivációját, ennek egyik oka a gyerekbarát digitális oktatássegítő eszközök hiánya, a másik pedig az, hogy a tanárok a meglévő alkalmazásokat sem ismerik elég jól, hogy kihozzák belőlük a maximumot. És nemcsak a tanárok, de még mi, szülők sem. 

Konkrét céllal érkeztem. Az a legfontosabb feladatom, hogy elérjem: a tanári megkeresések nyomán felmerülő új kérdéseket/problémákat minél gyorsabban megválaszoljuk. Négy csapat foglalkozik a digitális eszközökkel kapcsolatos tudásátadással, az ő munkájukat segítem azzal, hogy összefogom őket. Közben természetesen fókuszban áll az elakadások okainak vizsgálata és a folyamatok, szerepek javítása is.

A weboldalon láttam, hogy egy nappal az indulás után már 200 önkéntes dolgozott, közel 300 oktatási intézményvezető és 50 cég jelezte együttműködési szándékát. Hogyan alakultak azóta a számok?

Az önkéntesség más típusú együttműködés, mint a normál munkavégzés. Itt szabadidejüket áldozzák magánszemélyek egy-egy nemes ügyért. Még mindig nagy az érdeklődés, még mindig új szereplők kerülnek a rendszerbe nap mint nap, de ez nem azt jelenti, hogy kiépült egy nagyvállalat. Van, aki konkrét és nagyobb feladatra jön, van, aki egy-egy kisebb feladat megoldása után a háttérbe vonul. Nem a számok beszélnek, hanem az eredmények és a célok. A kemény mag nem több 10-15 főnél, ők napi sok-sok órát töltenek a Manóban. De ez a szervezet állandóan változik, pulzál, alakul.

Az együttműködő cégek között az IT szektor igazi nagyágyúi is képviseltetik magukat. Ez komoly hátteret ad az egész szervezetnek.

Azt gondolom – bár személy szerint akkor még nem voltam jelen -, hogy a kezdeti sokk, a digitális oktatás beindulása idején nagyon jól reagáltak a munkatársaim a felmerülő kihívásokra. Azonnal felvették a kapcsolatot a segítségre szoruló intézményekkel, azonnal jó partnerkapcsolatot építettek ki szervezetekkel. Most már működik a rendszer, valamilyen formában minden iskola megtalálta azokat az eszközöket, amelyekkel el tudtak indulni, és ezeket már használják is. A tanárok is komfortosabbak, de nálunk nem áll meg az élet: a koronavírus hívott minket életre, de a kiépülő tudástárunkat élőn akarjuk tartani, az iskolákkal fenn akarjuk tartani a járvány elmúltával is a kapcsolatot. Ez a világ (a gyerekek generációi, az oktatásmódszertanok, a tanárok, a környezet) folyamatosan változik, és mi hosszútávon szeretnénk ezekre a változásokra reagálni.

Új fókuszpontok is megjelennek: az SNI-s gyekekek oktatása, a digitális gyermekvédelem a Promise Egyesülettel karöltve, hogy csak két most formálódó területet említsek.

Körülbelül hány esetben sikerült eddig segítséget nyújtani?

Ha csak a reaktív problémákat kérdezed, talán néhány százra. De ezek mindig többször felhasználható válaszok: kikerülnek a kerdezz.amanoba.com-ra, ahol szabadon felhasználhatóak, így valós adatunk nincs arra, hogy hány iskolának/szülőnek/diáknak segített egy-egy cikk vagy válasz.

Ezen kívül nagyon fontos tevékenység, de kevésbé számszerűsíthetőek az eredményei a tudástár kiépítésének. Ezeket nem egy-egy olyan probléma teremtette meg, amelyekkel megkerestek minket. A csapat folyamatosan kutatásokat végez, hogy felmérje, mik azok a kérdések, amelyeket meg sem fogalmaz senki, de nagyon fontos a megválaszolásuk. Ezek nagyobb lélegzetvételű anyagok (cikkek, videók) amelyek folyamatosan készülnek és később nyújtanak majd segítséget.

Milyen problémákkal találkoztok a leggyakrabban?

Minden terület más és más problémákkal szembesül, így én arról tudok nyilatkozni, amire mélyebb rálátásom van: a digitális élmény megteremtése, a diákok motivációjának fenntartása nagyon komoly módszertani kérdések. De ugyanennyire jellemző, hogy egy-egy eszköz lehetőségeit szeretné adott iskola megismerni, ebben kérnek segítséget. Nagyon sok olyan kérdés érkezik hozzánk, amelyek egy-egy alkalmazáson belüli konkrét műveletre keresik a választ.

Olvastam, hogy elérhető szoftverek használatához készülnek oktatóvideók és útmutatók. Hogy áll a folyamat?

Vegyes a kép: az elterjedtebb eszközökhöz könnyebb ilyen anyagokat készíteni, mert jobban lehet hozzájuk szakembert, mestertanárt találni, aki rá is ér. Vannak olyan szoftverek, amelyek esetén még kevesebb konkrét eredmény van, de ezek azok, amelyek kevésbé elterjedtek, így nem is akut feladatokról van szó. Még rengeteg feladat vár ránk, de szépen látszódnak az eredmények is. De örömmel várunk a csapatba új szakértőket, akik szívesen részt vennének ebben a munkában.

Az oktatók és diákok sikeresen tudják alkalmazni az új ismereteket? Milyen visszajelzések érkeznek?

Egy konkrét probléma lezárása akkor történik meg, ha egyrészt megbizonyosodtunk róla, hogy használható az átadott tudás, másrészt ha elkészült a tudásanyag. Ez alapján egyértelműen jól teljesítünk. A nagyobb horderejű anyagok eleve „mestertanárok” (olyan gyakorló tanárok, akik szakértői az adott eszköznek vagy témának) bevonásával készülnek, akik pontosan tudják, mi kell a sikeres használathoz.

Mi lesz a felhalmozott tudásanyaggal a járvány után?

Túlélik a koronavírust. :)
A felületek, platformok, a módszerek, a tudásanyagok megmaradnak: az a cél, hogy később is tudjunk segítséget nyújtani.

A Digitális átállás kezdetét az oktatásban a járvány hívta életre. A veszélyhelyzet után milyen fejlesztések lehetnek szükségesek ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló esetben biztosítva legyen a távoli oktatás?

Először is minden tanulónak rendelkeznie kell a szükséges infrastruktúrával. Másrészt a tanároknak, diákoknak, kisebbeknél a szülőknek készségszinten kell tudniuk használni a szoftvereket. Főpróbának nagyszerű a mostani helyzet, de számtalan olyan lehetőség van, amelyeket kihasználva élménnyé tehető az otthoni tanulás. Én megkockáztatom, hogy a normál informatikaórákba be kell építeni ezeket az eszközöket, csakúgy, mint a „rendhagyó szülői értekezletekbe”. A digitális távoktatás eddig nem a gyerekekről, kicsikről szólt, főleg nem a mindennapos használata. Eddig azt szajkóztuk, hogy csökkentsük a gyerekek digitális életét, aztán egycsapásra kötelező jelleggel ültettük őket egész napra a gép elé. Ennek hosszútávú hatásai még nem látszódnak, de a gyerek az gyerek: akkor figyel a tananyagra, akkor van feladattudata, ha belső motivációja és élményei is vannak az anyaggal kapcsolatban. Kémiai kísérletet nem biztos, hogy tud otthon végezni, de az oktatásnak és az eszközöknek fel kell tudnia készülni arra, hogy odaszögezze a diákot a tanórára akkor is, ha nincsenek bezárt ajtók, és az eszköz, amit használ, ezer más dolgot kínál neki közben. Személy szerint nagyon várom az élményt nyújtó, jutalmazó szoftverek és appok megjelenését. Pl lehetnének valóban digitális tankönyvek, amelyek adott anyag elsajátítása után felmérik a megszerzett tudást, és ha jól teljesít a diák, jutalmat ad (felír 20 perc esti tévénézést a szülő számlájára, vagy ad egy jó játékot, amit pihenésképpen használhat a tanuló) és felméri, hogy továbbléphet-e.

Azt várom, hogy projekt- és kompetencia-alapú tudásra álljunk át, ahol nagy szerepe van az önállóságnak és a csapatmunkának is. Az eszközök többnyire képesek erre, de bőven van még bennük lehetőség.

Ha magunkról, a Manóról beszélek, akkor elmondhatom, hogy hamarosan elkészül az új weboldalunk, amely a mostaninál is sokkal több segítséget fog nyújtani. Gyorsan kellett cselekedni, az infrastruktúránk, folyamataink, szervezetünk pár nap alatt állt össze, előbb, mint ahogy kiderült volna, hogy mire van szükség, Ez hatalmas eredmény, és jók voltak a feltételezések. De amint szusszanásnyi időnk lesz, ezeket újragondolja a csapat.

Milyen jellegű segítségre lenne még szükség?

Szakértő önkéntesekre. Olyanokra, akik elhivatottak az ügy iránt, és értenek a digitális oktatás eszközeihez és módszereihez.

Sikeresnek látod az AMANOBA kezdeményezését? Hiszel a közösség erejében?

Egyértelműen igen. Ez a járvány hatodik hete, még mindig van mit csinálni, még mindig be lehet vonni önkénteseket, még mindig lehet fejlődni általa. Ehhez az eredetileg jól definiált cél feltétlenül kellett.

A közösség ereje az hitrendszerem szerint nagyon fontos. Vannak olyan akadályok, amiket nem lehet nélküle megugrani, de csak akkor, ha az egyén-család-közösség hármasa harmóniában van.

Remek embereket ismertem meg itt. Olyanokat, akiket a segíteni vágyás hajt, akik nem egyéni babérokra törnek.

Köszönjük szépen a válaszaidat! Mi is jelentkezésre bátorítunk mindenkit, akinek az iskolájában segítségre lenne szüksége és azokat a szakembereket is, akik idejük egy részét az oktatás támogatására szeretnék fordítani. Részletek az AMANOBA weboldalán:
https://amanoba.com/