cover

Szoftverfejlesztés

Szoftverfejlesztés
Szolgáltatásaink
Szoftverfejlesztés

Cégünk „ügyfélkész” erőforrásokkal és tudásbázissal dolgozik annak érdekében, hogy a kijelölt fejlesztési projekt magas színvonalon, precízen, határidőn belül és sikeresen kerüljön lezárásra. Naprakész technológiai ismeretek, folyamatosan képzett szakemberek, széles körű tapasztalati tőke – többek között ezekkel biztosítjuk a fejlesztés és gyártás területén a piaci, több mint releváns minőséget.

„Megoldásgyártás” a Mortoffal

A piacon mozgó felek számára nem észrevehetetlen, hogy a közép-európai gyártóipar gyorsan fejlődő és terjeszkedő terület. A kereslettel egyetemben a kínálat is nő, ami exponenciálisan generálja a versenyt mind a szolgáltatást nyújtók, mind pedig az igénybevevők között.  A Mortoff vezetői több évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött hamar felismerték, hogy szolgáltatásokat nyújtó vállalatuk csak akkor tud opcióként, sőt tényezőként a piacon maradni, ha az ügyfelek számára csakis az elérhető legmagasabb minőséget, abszolút precizitást nyújtják.  Egyedi módszertan, innovatív fejlesztői metodikák és tökéletes szakmaiság – ez az, ami kiemeli cégünket a többi a közül, ez az, amit minden ügyfelünk/partnerünk maradéktalanul megkap a kiváló minőségű eredmények elérésének érdekében.

A számos sikeres projekt alatt szakembereink felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokat szereztek kutatás-fejlesztésben. Részt vettünk piacvezető termékek innovációjában. A rendelkezésünkre álló széles körű ismeretek pedig segítenek minket abban, hogy új fejlesztési lehetőségeket fedezzünk fel.  A Mortoff nem csupán kielégíti az igényeket, hanem olyan megoldásokat kínál, amelyek túlmutatnak az ügyfelek eredeti igényein. Legyen szó szoftverfejlesztésről vagy hardvergyártásról, szakembereink mindig a legfrissebb, legoptimálisabb technológiával reagálnak az igényekre.  A lehető legjobb helyen jár abban az esetben, ha a vállalatának szüksége van:

  • magas minőségbiztosítási/veszélyességi környezetben működő alkalmazásszoftverek fejlesztésére (3D/4D képfeldolgozás, analízis, adatfeldolgozás, workflow-támogatás),
  • beágyazott szoftverek fejlesztésére és tesztelésére (C/C++/Embedded, real-time),
  • elektronikai tervezésre és validációra (NYÁK/PCB, Mikrokontroller/FPGA, kommunikáció),
  • mechanikai tervezésre és validációra (CAD-CAM),
  • gyártás mérnöki támogatására.

Egyedi, nagyvállalati alkalmazásfejlesztés

Cégünk a lehető legmodernebb tervezési mintákat és technológiákat biztosítja nagyvállalati megrendelői számára. A legmagasabb szintű hatékonyság elérése érdekében ügyfeleinkkel közösen vizsgáljuk meg a felmerülő igényeket, hiszen első számú szempont, hogy pontosan azt nyújtsuk, amire az adott nagyvállalatnak valóban szüksége van. Szakembereink agilisek, rugalmasak és pontosak. Megfelelően és gyorsan reagálnak az esetlegesen, projekten belül változó igényekre úgy, hogy a határidőt továbbra is feszesen vagy annak minimális kitolásával tartsák.

Cégünk többek között olyan cross platform toolokat, adaptív/reszponzív webdesign-mintákat kínál, melyek segítségével finomhangolható, újratervezhető a vállalat üzleti tevékenysége. Alkalmazkodunk a telekommunikációs technológiákhoz, olyan felületeket, applikációkat fejlesztünk, melyek kompatibilisek a különböző hordozható eszközökkel és az azokon futó operációs rendszerekkel. Szolgáltatásaink szerves részét képezi a:

  • nagyvállalati mobilstratégia-alkotás,
  • natív és cross platform mobil alkalmazások fejlesztése,
  • intranetes és internetes portál megoldások fejlesztése,
  • netbank megoldások fejlesztése,
  • API alapú alkalmazásfejlesztés,
  • responsive web design szemlélet alkalmazása,
  • egyedülálló User Experience (UX) és UI tervezés.

A Mortoff által fejlesztett performancia- és erőforráskritikus szoftverek, alkalmazások kiváló tartópillérei lehetnek az ipari, a gyártási, de akár az e-kereskedelmi, pénzügyi területek gerincét képező háttérrendszereknek. Emellett cégünk otthonosan mozog a vasúti és közúti beágyazott rendszerek fejlesztésében, a gyártástámogatásban, a prediktív maintenance-ben, automatizálásában, szenzorikában, helymeghatározásban és ipari környezetben történő követésben, mindezt az end-to-end tudásbázisával.

Agilisen a szoftverfejlesztésben

Az agilis (scrum) módszertan az egyik alapja a Mortoff fejlesztéseinek. Ezzel kihasználásra kerül minden módszertani előnye: a szoros (kis létszámú) és személyes együttműködés a megrendelővel; a rövid ciklusokban tervezést és munkát; a fejlesztés első működő verziója utáni használati tapasztalatokon alapuló további optimalizálás. Ezáltal - hogy a fejlesztés alatt végig a funkcionálisan működő alkalmazások létrehozásán van a fókusz - az elkészült programok jóval megoldásfókuszúbbak, gyorsabban és költséghatékonyabban készülnek el, mint a hagyományosabb módszerekkel fejlesztett verziók.

Megtalálta a legmegfelelőbb partnert!

A Mortoff platformfüggetlen, rendkívül flexibilis hozzáállása kifejezetten hatékonnyá teszi a rábízott projektek teljesítését. A több mint tíz éves iparág-specifikus tapasztalati tőke, a magas SIL (Safety Integrity Levels) minőség, valamint az iparágak közötti tudásbázis felhasználása már számos esetben, nagyvállalati környezetben bizonyított. Referenciái, sikeres nemzetközi projektjei, valamint az „out of the box” gondolkodás valóban egyedi és igényeken túlmutató megoldásokat biztosít.

 

 

Kapcsolódó Cikkek

0
Munkatárs
0+
Év tapasztalat
0+
Projekt
0+
Elégedett ügyfél
0
Iroda

Elérhetőségeink

Kérdése van? Munkatársaink rendelkezésére állnak!

Kollégáinkkal az alábbi elérhetőségeken veheti fel a kapcsolatot:

Küldjön üzenetet!
A kérdéseit vagy észrevételeit e-mailben is elküldheti. Kollégáink az Ön által megadott e-mail címre válaszolnak, így kérjük ellenőrizze a megadott e-mail cím helyességét! Arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb válaszoljunk. Köszönjük a türelmét!
AI valós ipari környezetben – Fischl Tamás, Bosch
AI valós ipari környezetben – Fischl Tamás, Bosch

Fischl Tamás fejlesztőmérnökkel, a Bosch és az ELTE tudományos munkatársával egy általuk fejlesztett, AI-támogatással működő kicsomagoló robot kapcsán beszélgettünk.

Meghallgatom
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.