Kollégáink mondták

2013 óta vagyok a Mortoffnál IT tanácsadóként, illetve projektmenedzserként. 2015 óta a BPI vezetőjeként a dokumentumkezelő, workflow és komplex BPM rendszerek szakmai felelőse vagyok. Az elmúlt négy év tapasztalata alapján elmondhatom, hogy a Mortoff egy olyan vállalat, amely amellett, hogy dinamikusan nő, képes megőrizni a kisebb cégekre jellemző családi hangulatot. Emellett az is kiemelendő, hogy a Mortoffnál tényleg érezhető a munkavállalók támogatása egyúttal a „valósítsd meg önmagad” szemlélet elve. A Mortoff arra is nyitott, hogy munkavállalójának szakmai fejlődését támogassa, legyen az továbbképzés, tréning, tanulmányok. Amit leginkább szeretek a Mortoffban: szeretne egy olyan cég lenni, ahol szeretnek az emberek dolgozni – az eddigi tapasztalatok alapján ezt sikeresen teszi a cég.

Tenke Dániel,

IT tanácsadó és PM / BPM

I've came to work at Mortoff during the summer of 2013 after graduating from university from Systems Engineering in my hometown of Medellin, in Colombia. I currently work on an external project, in which I currently help in the development of automotive systems.  One of my successes so far has been taking part of the development process of the first electronic parking brake system for commercial vehicles. What I enjoy the most at Mortoff is the culture and togetherness within the teams and between all the colleagues. Knowledge sharing and learning is encouraged by events prepared by the teams themselves. This, in my opinion, is one of the characteristics I enjoy the most at Mortoff.

Simon Felipe Duque,

Fejlesztő / SD

Két éve dolgozom a Mortoffnál vezető szoftverfejlesztőként. Ismerősöm ajánlotta a céget, és már az első interjú alkalmával feltűnt, hogy mennyire közvetlen és lendületes az itteni légkör. A barátságos hangulat, a szakmai naprakészség - aminek fenntartásában maximálisan számíthatok a cégre -, a feladatok sokszínűsége, a fejlődési lehetőségek és utak, a rugalmas működés, a kedves, megbízható és profi szakemberek, az elismerés és megbecsülés mind olyan dolgok, amik miatt bátran ajánlanám másoknak is a Mortoffot. Szeretem, hogy a legmodernebb technológiákat használhatom, lehetőségem van a szakmai fejlődésre, támogató és önzetlen az itteni csapatszellem, jók a közösségi programok, igényes az iroda.

Gönczi Krisztián,

.NET vezető fejlesztő / SD

Amikor 7 éve idekerültem a céghez, épp hiány volt tesztelőkből. Nagyon felfutott akkoriban az egyik projekt. Megfogott benne, hogy a feladat nem egy tipikus programozási feladat volt, hanem annál sokkal kreatívabb logikát igényelt, kódértelmezés és analizálás kellett hozzá. Azt hiszem ez az, ami a leginkább tetszik a Mortoffban. Mindig lehet találni valami nagyon nem hétköznapi projektet, vagy feladatot, amiben részt lehet venni. Ami miatt a Mortoffot ajánlanám másoknak, az pont az, ami nekem is a leginkább tetszik benne. Érdekes és/vagy különleges feladatokat kínál, nem fenyeget az a veszély, hogy belepusztuljunk az unalomba a munka miatt.

Pál Tamás,

Validációs tesztmérnök / SE

My boss understands my goal and he gives me a path to achieve it with knowledge. Also I got a good mentor. He always understands and goes beyond my question, then give an explanation with wider view. I am grateful to have those instructions and opportunity to work here.

Usuda Minami,

Fejlesztő / SD

Junior tesztelőként kezdtem el dolgozni a cégnél, jelenleg tesztelőként dolgozom. Szerencsére több kisebb-nagyobb projektet és elégedett partnert, ügyfelet tudhatok magam mögött. Mindegyik projektem egy új lehetőség a tanulásra, új kapcsolatok kiépítésre, fejlődésre. Jelenlegi munkámban számomra a legnagyobb érték az, hogy megfelelő egyensúlyban van a változatosság és a biztonságérzet, valamint egyensúlyban tudom tartani a munkát és a szabadidőt. Ugyanezek azok, amik miatt bátran merem ajánlani a Mortoffot, mint fiatalos munkahelyet. Hiszen, amikor egy tesztelőt kiküldenek egy ügyfélhez, az mindig egy új közösség, egy új vállalat, új szabályokkal, új feladatokkal, új kihívásokkal, miközben a Mortoff biztosítja a hátországot, ahova mindig lehet segítségért fordulni, és ahol mindig kedvesen fogadnak.

Vincze Ágnes,

Tesztelő / SQM

Amikor 2014-ben jelentkeztem a céghez, még junior fejlesztő voltam, de szerencsére fontosabbnak bizonyult a lelkesedés és az elhivatottság, mint a szakmai hiányosságok, így immár két éve erősítem a Mortoff fejlesztői csapatát frontend fejlesztőként. Ez idő alatt lehetőséget kaptam a szakmai fejlődésre, nem csak projektmunkákon, de belső fejlesztéseken is, amik a legjobbak az új technológiák megismerésére és kipróbálására.
Szerencsére a kollégák nem csak hatalmas szakmai tudással rendelkeznek, hanem szívesen meg is osztják azt, bármikor bizalommal fordulhatok hozzájuk. Rendszeresek a szakmai összejövetelek, de munkaidőn kívül is gyakran találkozunk egy-egy program erejéig. Úgy érzem, a Mortoffnál most jó helyen vagyok.

Szmolka Viktória,

Frontend fejlesztő / SD

2015 januárjában csatlakoztam a Mortoff csapatához, mint Senior Java fejlesztő. Mivel erdélyi vagyok ezért nekem nagyon fontos volt a távmunka, a cég rugalmasságának köszönhetően 3 hónap budapesti munkavégzés után ismét haza tudtam költözni Sepsiszentgyörgyre. Azóta sikerült létrehozni a cég erdélyi irodáját is, aminek a bővítése jelen pillanatban is tart. A Mortoffnál szeretem, hogy mindig a legújabb technológiákkal kell dolgozni, tudom magamat fejleszteni, változatosak a projektek, éppen ezért ajánlom minden junior és senior fejlesztőnek a céget, hisz bármilyen szintről lehet itt fejlődni.

Kolcza Győző,

Java fejlesztő / SD

Lassan két éve dolgozom a Mortoffnál üzleti elemzőként CRM területen. A kollégák minden segítséget és támogatást megadtak, hogy néhány héten belül a csapat produktív tagja lehessek. Habár még új vagyok a cégnél de 8 hónap munka után, már külföldi projekten dolgozhattam, Európa egyik legnagyobb telekommunikációs cégénél. Gyakorlatilag minden lehetőség adott, hogy különböző projekteken, különböző feladatokban kipróbáld magad, és megtaláld azt amit valóban élvezel. 
Azért örülök, hogy a Mortoffnál dolgozhatok, mert a munkahelyi légkör kiemelkedően közvetlen. Teljesen normális, hogy egyik reggel egy olyan kolléga főz neked kávét akit addig sosem láttál, vagy éppen a cégvezető dobja fel a napod azzal hogy kihív egy csocsómeccsre ebéd után. Mindemellett azonban szakmailag is folyamatosan fejlődhetsz, és olyan mentoraid lehetnek, akik az idejüket nem sajnálva foglalkoznak veled.

Szabó Ivett,

Tanácsadó / CRM