A 90-es években járunk, amikor a programozás és az elektronika külön szakként indul az egyetemeken, kijön a Burzum első anyaga, megalakul a Korn, a Meshuggah kiadja első stúdióalbumát. Kiadásra kerülnek az első Digital Audio Workstation-ök (DAW), melyekkel számítógépet, vagy DSP eszközt használva tudnak az emberek felvételeket készíteni. Rengeteg erősítő készül a különböző igényekhez és műfajokhoz, ám egy Japán cég úgy dönt, hogy mindezt tömöríti egy eszközbe. 1998-ban megjelenik a Line6 POD (amit sokan csak vesének neveznek), ami 16 erősítő szimulációt tartalmaz, köztük a legjobban ismert Marshall DSL, Mesa és Peavey modelleket. Így egy pár tízezer forintos eszközzel helyettesíthetővé válik a több százezres vasak használata.
Vagy mégsem? A digitális vs. analóg háború kezdetét vette, amely a mai napig tart.
Egy kis technikai bevezetés ezekhez az eszközökhöz azok számára, akik nem járatosak azzal kapcsolatban, hogy mi fán terem egy elismert erősítő.
Azt hiszem leszögezhetjük, hogy a csöves erősítő az, amit mindenki erősítőként ismer. Ezek az eszközök előfok és végfok elektroncsöveket tartalmaznak amivel erősítik és torzítják a jelet. Szóval, hogy mitől hangos az erősítő? A végfok csövektől. Ezek viszonylag tiszta hangzású elemek, de működésük nem lineáris. Közismert tény, hogy a csöves cucc akkor fog jól szólni, ha “ki van hajtva”. Ez azért igaz, mert a végfokcsövek magas teljesítményen kezdik el szaturálni a hangot, ami az emberi fülnek kellemes. Technikai oldalról ez azt jelenti, hogy a páros számú felharmonikusokat kezdi el dúsítani.
Mitől torz a gitár? Az előfokcsövektől. A csöves erősítők az úgynevezett “meleg hangú” eszközök, amik a korábban említett páros számú felharmonikus dúsítás miatt lesznek élvezhetők az ember számára. A másik csoportba a tranzisztoros erősítők tartoznak. Ezek a gépek olcsóbban előállíthatóak, így szélesebb körben elterjedtek. Ezeknek az eszközöknek a torzítása azonban – mivel nem csöveket használnak, hanem tranzisztorokat – a páratlan számú felharmonikusokat dúsítja. Ezeket az erősítőket nevezzük hideg hangzású eszközöknek.
Hogy miért is tértem erre ki, gyorsan vázolom. A korábban említett Line6 POD “vese”, tartalmaz 16 csöves erősítő modellt, amik egészen használhatóan szólnak, de amikor az ember meghallgatja az eredeti mellett őket, akkor mégis inkább a 120W-os, csöves Peavey-t választja. Hogy ez miért van? A kezdetleges modellezés a kapcsolások alapján történt, amikor is a mérnökök fogták az erősítők kapcsolási rajzait és a különböző eszközökre matematikai modelleket kezdtek építeni. Tehát amikor a kapcsolásban látunk egy diódát, akkor annak a matematikai modellje valahogy így néz ki:
Ez azért jó, mert egy egészen pontos közelítést tudunk adni arra vonatkozóan, hogy az elektronikai elem amikor használatban van, akkor hogyan fog működni. Sajnos ez egy elméleti közelítés és így az ilyen egyszerűbb elemek működése sem lesz pontos, mert mi van akkor, ha melegedik az eszköz? Mi van akkor, ha nagyobb feszültséget kap? Mi van akkor, ha áthúz? Ezeket mind rendkívül gyenge közelítéssel modellezi így az eszközünk, mert csak az elméleti, optimális körülményekre van felkészülve. Egy komplikáltabb elem esetében, mint egy elektroncső, pedig borzalmas eredményeket kapunk.
A technológia fejlődésével persze ezek az eszközök is egyre jobb modelleket tartalmaznak, több mérés, több kísérlet egyre használhatóbb eredményeket hoznak. Párhuzamosan a DSP eszközökkel a számítógépekre megjelennek pluginok, amiket a DAW rendszereinkben használhatunk.
Ilyen pluginok például a korábban említett LA-2A modelljei, analóg konzolok hangzásai (Neve), reverbek és gyakorlatilag végtelen eszköz digitális klónjai. Mindhez komplex matematikai modellezés, fizikai és tapasztalati úton megszerzett visszajelzések tökéletesítették a ma is jól ismert plugineket. Egyik nagy úttörője ennek a gyártásnak a Waves cég, akik számtalan digitális eszközt hoztak létre, hogy a stúdióknak ne kelljen megvenniük az akár több ezer dolláros kompresszorokat, deskeket, hanem töredék áron pár 10, vagy 100 dollárért hozzájussanak egy jó közelítéshez. Természetesen a technológiai fejlődés és kísérletezés nem állt le, így új módszerek jelentek meg a piacon. A filmekből és játékokból ismert mesterséges intelligencia, vagy “machine learning” betört erre a területre is. Ezzel a közelítéssel egy nagyon pontos másolat készíthető a valós világ eszközeiről egy úgynevezett “black box” módszerrel. Felvesszük azt, hogy mi jön közvetlen a gitárunkból és azt is, hogy az erősítőn keresztül mi lesz belőle. Ezt milliárdszor megismételjük különböző körülmények között, majd odaadjuk a gépünknek, hogy kérlek dolgozd fel. Rengeteg idő és erőforrás felhasználásával a gép kidob egy közelítést, ami pedig egészen jól használható. 
A modern vst (plugin) gyártók között egyre elterjedtebb technika, a modellezős DSP eszközökben is megjelentek, mint például a Kemperben. Ezzel a módszerrel sokkal jobb és élvezhetőbb modelleket tudunk készíteni, de ez a terület még nagyon gyerekcipőben jár. Egy kiemelkedő cég, a Neural DSP meglovagolva ezt a hullámot, pár éve kihozta első pluginjét, ami egy nagyon drága (Fortin) erősítőt szimulál. Ez az eszköz a Fortin Nameless Suite néven került ki a piacra és akkora volt a sikere, hogy sok zenész a színpadon is ezt kezdte használni valódi erősítő helyett, valamint a cég elkezdte saját hardveres DSP szimulátorának a gyártását is, ami pár hónapja jelent meg.
Rengeteg kiaknázatlan lehetőség van még az IT és a hangtechnika közös területein, amelyek csak egy-egy kreatív elmére várnak. Azt gondolom, hogy a jövő mindenképp a digitális modellek területén keresendő, hiszen nem összehasonlítható, hogy hány zenész, vagy hálószoba producer rendelkezik számítógéppel, vagy egy Neve pulttal.
